Amikor a stílusról, pláne a bespoke vagy made-to-measure öltözködésről beszélünk, hajlamosak vagyunk elmerülni a technikai részletekben, miközben elfeledkezünk a legfontosabbról: a vizuális kommunikációról. Haladó szinten már rég nem a tökéletes vállszélesség a téma, hanem az, hogy a konfekcióipar által belénk égetett „méretezés-központú” gondolkodás milyen súlyos hibákhoz vezet a sziluett és az esztétika terén. Ideje szembenézni a leggyakoribb tévhitekkel.
A méret a lényeg, ha szabásról van szó?
A legmélyebben gyökerező mítosz, ami még a tapasztaltabb stílusrajongókat is félrevezeti, az a ‘size-centric’ megközelítés. Sokan azt hiszik, hogy a tökéletes öltöny vagy zakó ott kezdődik, hogy precízen beazonosítják a ‘helyes’ méretet – legyen az 50-es, 52-es, vagy a mellbőség centiméterben kifejezve. Ez a gondolkodás azonban figyelmen kívül hagyja a test arányait és a kívánt sziluettet. A konfekcióipar azért ragaszkodik ehhez, mert ez a legolcsóbb módja a tömeggyártásnak.
A valóságban a ‘méret’ csak egy kiindulópont, és nem a cél. A szabászatban a legfontosabb a *drop* (a mellbőség és a derékbőség közötti különbség), az *armhole depth* (a karlyuk mélysége) és a zakó *break point*-ja (gombolási pont). Egy tökéletes méretű, de rosszul beállított break ponttal rendelkező zakó vizuálisan tönkreteheti a derék vonalát, ezzel elrontva a teljes arányrendszert, függetlenül attól, hogy a vállszélesség milliméterre pontos. A méret csak szám, az arány művészet.
A bespoke mindig szebb, mint a made-to-measure?
A ‘bespoke’ (egyedi, mérték utáni szabászat) a stílus Szent Grálja, a luxus és a tökéletesség szinonimája. Ezzel szemben a ‘made-to-measure’ (MTM, félkész alapra épülő méretezés) sokak szemében egyfajta olcsóbb, gyengébb kompromisszum. Ez a feltételezés súlyos hiba, különösen a 21. században, ahol a digitális szabásminta-készítés és a fejlett gyári technológiák elmosták a két kategória közötti határt.
A valóság az, hogy egy kiváló MTM műhely, amely az alapanyagokat és a belső béléseket (fusing) illetően magas minőségű, és precíz *fitting*-eket végez, gyakran sokkal jobb eredményt ér el, mint egy gyenge vagy tapasztalatlan bespoke szabó. A különbség nem a kategóriában, hanem a *process control*-ban, az anyaghasználatban és a szabó/konzulens szaktudásában rejlik. Ha egy MTM rendszer több tucat beállítási pontot engedélyez (beleértve a váll dőlésszögét és a gallér magasságát is), az eredmény alig marad el a hagyományos bespoke-tól, de sokszor sokkal gyorsabb és költséghatékonyabb.
A válltömés kötelező az erős sziluetthez?
A klasszikus férfidivatban a strukturált váll (erős válltömés, ún. *padding*) a hatalom és a maszkulinitás jelképe volt, gondoljunk csak az olasz ‘power suit’-okra a 80-as évekből. Ebből a korszakból ered az a tévhit, hogy a válltömés elengedhetetlen a vizuálisan erős, határozott sziluett eléréséhez. Ez a gondolkodás azonban nem veszi figyelembe a modern esztétikai igényeket és a kényelmet.
Ma már a legkifinomultabb öltözékek a *soft tailoring* elveit követik. Az ún. *spalla camicia* (ingváll) vagy a minimális töméssel ellátott, de jól felépített vállvonal (pl. nápolyi stílus) sokkal elegánsabb, természetesebb esést biztosít. A kulcs a *rope shoulder* (kötélváll) precíz kialakítása, amely tömés nélkül is adhat vertikális emelést, miközben követi a test vonalát. Ha valaki túlzott válltömésre támaszkodik a „határozott” megjelenésért, az gyakran azt eredményezi, hogy az öltöny merevnek és hordhatatlannak tűnik.
A kézzel varrás a minőség egyetlen garanciája?
A kézműves munka, a *hand-stitching* marketingértéke óriási a luxusiparban, ami azt a tévhitet szülte, hogy csak az a ruhadarab lehet igazán prémium, amely nagyrészt kézzel készült. A gondolatmenet szerint a gép varrása gyengébb, kevésbé tartós, és nem képes olyan finom részletekre, mint az emberi kéz. Ez a fajta abszolutizmus azonban nem tükrözi a modern technológiai valóságot.
Bár bizonyos kritikus pontoknál, mint például a karlyuk *set*-je, vagy a gallér alatti *pad-stitching* (bélés rögzítése) esetében a kézi munka valóban jobb tartást és formát biztosít, sok helyen a gépi varrás ma már erősebb és precízebb. Például a fő varratok (az oldalvarrás, ujjvarrás) esetében egy modern, ipari varrógép sokkal nagyobb tartósságot garantál, mint a kézi öltések. A valódi minőség a *belső felépítésben* rejlik: a vászon (canvas) minőségében, a bélés anyagában, és abban, hogy a szabó mennyire tudja a gépi és kézi technikákat okosan kombinálni a maximális esztétikai és funkcionális eredmény elérése érdekében. A kézzel varrott gomblyukak gyönyörűek, de a zakó élettartamát nem ez határozza meg.
