A mai világban szinte észrevétlenül ivódott bele a mindennapjainkba az a kényszer, hogy minden tevékenységünknek valamilyen mérhető haszna vagy eredménye legyen. Ha főzünk, annak fotogénnek kell lennie a közösségi médiában, ha sportolunk, applikációkkal mérjük a teljesítményünket, ha pedig olvasunk, gyakran a szakmai fejlődés lebeg a szemünk előtt. Emiatt azonban pont a lényeg vész el: a tiszta, elvárások nélküli öröm, ami feltöltené a lemerült raktárainkat. Ideje lenne visszahozni az életünkbe azokat a tevékenységeket, amelyeket kizárólag önmagukért végzünk.
A teljesítménykényszer hálójában
A modern társadalom egyik legnagyobb csapdája, hogy a pihenést is produktivitássá akarja formálni. Gyakran érezzük úgy, hogy ha nem produkálunk valami kézzelfogható végeredményt, akkor elpazaroltuk az időnket. Ez a belső sürgetés azonban megakadályozza, hogy valóban jelen legyünk a pillanatban és élvezzük a folyamatot. A folyamatos készenléti állapot pedig hosszú távon kiégéshez és fásultsághoz vezet.
Sokan még a szabadidejükben is azon szoronganak, hogy elég jól csinálják-e azt, amit éppen választottak. Ha valaki festeni kezd, rögtön azon gondolkodik, vajon kiállítható-e a műve, vagy legalábbis kap-e rá elég lájkot. Ez a fajta külső kontroll teljesen megöli a kreativitást és a spontaneitást. Elfelejtjük, hogy a hobbi eredetileg egy olyan menedék, ahol nem kell megfelelnünk senkinek. A belső motivációt felváltja a külső elvárás, ami még a legkedvesebb időtöltésünket is munkává silányítja.
Amikor a kikapcsolódás is munkává válik
A „hustle culture”, vagyis a folyamatos pörgés kultúrája azt sulykolja belénk, hogy minden hobbit monetizálni kell. Ha jól sütsz, nyiss cukrászdát, ha szépen horgolsz, add el a termékeidet az interneten. Ez a szemléletmód azonban megfoszt minket a stresszmentes kikapcsolódás lehetőségétől. Amint pénz vagy elismerés kerül a képbe, megjelenik a felelősség és a határidő is.
A hobbi ekkor már nem a feltöltődést szolgálja, hanem egy újabb tétellel bővíti a teendőink listáját. Figyelnünk kell a minőségre, a konkurenciára és a vásárlói visszajelzésekre is. Hol marad ilyenkor az a szabadság, amit egy vasárnap délutáni festegetés jelentett? A válasz egyszerű: elvész a profizmus iránti vágy süllyesztőjében.
Érdemes tehát tudatosan ellenállni annak a kísértésnek, hogy mindenből üzletet vagy versenyt csináljunk. Meg kell engednünk magunknak a luxust, hogy valami olyasmit csináljunk, amiben középszerűek vagyunk. Nem kell mindenben a legjobbnak lennünk ahhoz, hogy élvezzük azt. A középszerűség felszabadít, hiszen nincs hová bukni és nincs mit bizonyítani.
Az alkotás öröme az eredmény kényszere nélkül
Amikor nem az eredményre fókuszálunk, az agyunk képes belépni az úgynevezett flow-állapotba. Ez az a pillanat, amikor megszűnik az időérzékünk, és teljesen eggyé válunk azzal, amit éppen csinálunk. Nem számít, hogy a kötött sál ferde lesz-e, vagy hogy a sütemény kicsit megégett a szélein. Csak a tevékenység ritmusa, az anyag tapintása és a pillanatnyi élmény számít, ami gyógyír a zaklatott idegrendszernek.
Ez a fajta jelenlét segít abban, hogy a mindennapi problémáinkat legalább egy kis időre háttérbe szorítsuk. Az alkotás során nem a végeredmény a fontos, hanem az út, amit bejárunk közben. Ez az út pedig csak a miénk, senki más nem ítélkezhet felette.
Hogyan találjuk meg a saját haszontalan tevékenységünket
Az első lépés, hogy gondoljuk végig, mit szerettünk csinálni gyerekkorunkban, mielőtt még elkezdtünk volna a karrierünkön aggódni. Lehet, hogy imádtunk kavicsokat gyűjteni, vagy órákig csak firkáltunk egy papírlapra. Ezek a tevékenységek gyakran hordozzák magukban a felnőttkori boldogságunk kulcsát is. Ne keressünk logikát vagy hasznosságot, csak figyeljük a megérzéseinket.
Próbáljunk ki olyan dolgokat is, amikről korábban azt hittük, nincs hozzájuk tehetségünk. Énekeljünk a zuhany alatt, vagy kezdjünk el agyagozni anélkül, hogy egy épkézláb vázát akarnánk készíteni. A lényeg a kísérletezés és a játékosság, nem pedig a szakértelem megszerzése. Ha valami nem okoz örömet, nyugodtan hagyjuk abba, és keressünk mást.
Fontos, hogy ne akarjunk azonnal eszköztárat vásárolni az új hobbinkhoz. Kezdjük kicsiben, a legegyszerűbb kellékekkel, hogy ne a befektetett pénz miatt érezzünk kényszert a folytatásra. A szabadság ott kezdődik, ahol nincs vesztenivalónk. Ha csak egy fél órát szánunk rá hetente, az is több a semminél.
Ne felejtsük el, hogy ez az idő csak a miénk. Nem kell beszámolnunk róla senkinek, és nem kell megmutatnunk senkinek a végeredményt. Legyen ez a mi kis titkos kertünk, ahol bármit megtehetünk.
A bénázás felszabadító ereje
Van valami végtelenül emberi és szerethető abban, amikor valaki szívvel-lélekkel csinál valamit, amiben egyáltalán nem tehetséges. Ez a fajta sebezhetőség segít lebontani a magunk köré épített tökéletességi falakat. Ha megengedjük magunknak a hibázást, az élet más területein is toleránsabbak leszünk magunkkal és másokkal szemben. A „bénázás” valójában a szabadság egyik legtisztább formája.
Gondoljunk csak bele, mekkora megkönnyebbülés kimondani: „Ezt csak azért csinálom, mert jól esik, nem azért, mert értek hozzá.” Ez a mondat azonnal leveszi a vállunkról a társadalmi elvárások súlyát. Megnyitja az utat a nevetés és az önfeledt szórakozás felé. A hibák ilyenkor nem kudarcok, hanem vicces anekdoták vagy tanulságos tapasztalatok.
A tökéletlenség elfogadása az önismeret egy magasabb szintje. Megtanít arra, hogy az értékünk nem a teljesítményünktől függ. Egy rosszul sikerült festmény után is ugyanolyan értékes emberek maradunk. Ez az üzenet pedig alapjaiban változtathatja meg a hétköznapjainkhoz való hozzáállásunkat.
Hosszú távú előnyök a mentális egészségünk számára
A pszichológusok szerint a tét nélküli hobbik jelentősen csökkentik a stresszhormonok szintjét a szervezetben. Amikor nem a győzelem vagy a siker a cél, a testünk képes ellazulni, és az idegrendszerünk regenerálódni kezd. Ez a fajta mentális szünet elengedhetetlen a hosszú távú mentális egészség megőrzéséhez. Olyan ez, mint egy szoftverfrissítés az agyunk számára.
Ráadásul az ilyen tevékenységek fejlesztik a kognitív rugalmasságot is. Megtanulunk más perspektívából tekinteni a dolgokra, és új megoldási sémákat fedezünk fel. Bár a hobbi maga nem „hasznos”, az általa nyert belső nyugalom és kreativitás a munkahelyünkön és a kapcsolatainkban is kamatozik. Végül paradox módon pont azzal leszünk sikeresebbek, hogy néha megengedjük magunknak a sikertelenséget.
Ne várjunk tehát tovább a tökéletes pillanatra vagy a megfelelő tehetségre. Vegyünk egy üres papírt, egy csomag gyurmát vagy egy pár túrabakancsot, és vágjunk bele valamibe, amit egyszerűen csak jó csinálni. Az életünk nem egy folyamatos vizsgahelyzet, hanem egy kaland, amit élvezni kell. Kezdjük el ma a leghaszontalanabb, legörömtelibb tevékenységünket, és figyeljük meg, hogyan simulnak ki a ráncok a lelkünkön.
